A takarmányok nagy részének sajátossága, hogy csak bizonyos időszakokban lehet őket termelni. A téli időszakban nem lehet megtermelni a takarmányok nagy részét, azonban az állatoknak ekkor is enniük kell. Erre a problémára találták ki a takarmányok tartósítását, vagy pl. az egyedi takarmányok készítését.

A takarmányok tartósításának legrégebbi módszere a szárítással történő tartósítás. Kezdetben csak a szálastakarmányokat tartósították szárítással, ez volt a széna. Manapság azonban, köszönhetően az egyszerűbb betakarításnak, a szemes takarmányokat is szokás szárítással tartósítani.

Korábban a takarmányok szárítása kizárólag a nap energiájának segítségével történt, ma már azonban új szárítási technológiákat is alkalmaznak, általában a napenergia kihasználásával együttesen, vagy akár csak mesterséges szárítással.

A betakarítás és a tartósítás során számos veszteség éri a takarmányt, melynek során akár a takarmány negyede is elveszhet. A veszteség formái a következők lehetnek.

A légzési veszteség a betakarítás után lép fel, ugyanis ekkor a növény még tovább él, azonban tápanyagot már nem tud felvenni. Ezt követi a kilúgzási veszteség, melynek oka a száradó növény megázása. Rendszeres csapadék esetén akár a teljes takarmány tönkremehet, ugyanis az nem tud kiszáradni. Veszteség keletkezik még a forgatás, mozgatás közben is, ez különösen leveles takarmányok esetén lehet jelentős. A veszteségek további formája az erjedési veszteség, amely a takarmány víztartalmától függ elsősorban.